Mikor először léptem Mexikóváros történelmi központjába, a földbe gyökerezett a lábam. A köztudatban az él, hogy Mexikó egy nagyon elmaradott ország és az embernek az az elvárása, hogy akkor a fővárosa is ezt tükrözi. A valóság ennek szöges ellentéte volt. Az épületek európai stílusban épültek és a franchise üzletek ugyan azok voltak, mint Budapest plázáiban. A cikkben több nap élményét olvashatjátok egy végtelen hosszú nappá tömörítve.
16,5 perces olvasási idő
Antropológiai Múzeum negyede
A 2020-as szállásunkon sajnos nem volt olyan széles választékú svédasztalos reggeli, mint a 2018-ason. Számomra a legbizarabb menü a mexicano 2-es névre hallgatott, ami sülthúst babbal takart. Mintha ebéd lett volna és egy csomóan ezt kértek reggelire. Ki tud reggelire sülthúst enni?! Én biztos, hogy nem… maradtam a kommersz americano 2-nél, ami rántotta és babpüré volt. Frissen facsart narancslé mindenkinek járt a reggelihez. Félve kortyoltam csak a kávémba, mert a két évvel ezelőtti mexikói utam során nagyon rossz tapasztalatot szereztem a mexikói kávéfőzés borzalmairól. Azt megjegyezném, hogy én itthon sem az instant kávét iszom, hanem az erősebb fajta presszót vagy hosszúkávét szeretem.
Félelmem nem volt alaptalan, mivel ilyen undorító kávét, még Indiában sem ittam! Nem tudtam eldönteni, hogy ez most kávé vagy tea? Mintha a kettőnek a keveréke lenne, felül áttetsző színe volt, míg alul zavaros barna. Nem volt sok íze, de ami volt az is a poshadt vízre emlékeztetett, semmint egy zamatos, koffeinben dús kávéra.
Az egyik pincér meglátta az undorodó arcomat a kávé legyűrése során, megsajnált, és hozott nekem friss teát. Ettől a szent perctől fogva én nem próbálkoztam több kávé fogyasztással Mexikóban.
Mikor kiléptünk a szállásunkról épp, hogy pirkadt, 10 fok volt. Akkor vettem csak észre, milyen lepukkant helyen van az idei szállásunk. Állítólag azért esett erre a választás, mert ez gyalog is közel volt az Antropológiai Múzeumhoz. A házak tetején víztartályok voltak, kiteregetett ruhákkal. Mögöttük új építésű felhőkarcolók tornyosultak.
A járdán vigyázva kellett kerülgetni a fejmagasságig lelógó vezetékeket. Ráadásul útépítés volt, és természetesen a zebra lámpája nem működött, így az autósokat kellett figyelni, hogy vajon el akarnak-e ütni, vagy sem, és gyorsan átiszkoltunk a kereszteződésen, megcélozva a Reforma sugárutat.
A teljes nevén Paseo de la Reforma sugárút 15 km hosszan szeli át Mexikóváros belvárosát. Úgy kell elképzelni, mint a budapesti Andrássy utat. Gyönyörű körforgalmakkal azokon szökőkúttal, vagy épp szoborral szabdalt többsávos út. A járda tisztán karban tartott, mivel az utcaseprők minden reggel lelkesen takarították az utakat, rengeteg nő dolgozott ott. Az út mentén megannyi szobrot és padot találtunk.
Az Antropológiai Múzeum felé vettük volna az irányt, ám az két irányba is ki volt táblázva. Én persze, jó szokásomhoz híven előkaptam az okostelefonomat, amire még otthon töltöttem le offline térképet, és gyorsan megnéztem melyik út vezet a helyes irányba. Na több sem kellett, az egyik idősebb útitársam már rákezdett, hogy a fiatalok nagyon elbutultak, mert mindent a mobiljukon néznek, nem használva az eszüket. Köszönjük a véleményt, kíváncsi lettem volna, hogy akkor is ez a nézőpontja, ha már két km-t a rossz irányba haladtunk volna. Miután megmutattam a helyes irányt inkább le is maradtam a csapattól, hogy további megjegyzések nélkül fotózhassam az épületeket.
Felváltva láthattunk egy-két emeletes koloniális épületet, és óriási új építésű modern toronyházakat. A kutya sétáltatók éppúgy, mint Budapesten, kis zacsiba gyűjtötték a jószáguk végtermékét.
A szállásunktól gyalog több, mint egy óra alatt értünk az Antropológiai Múzeumhoz. Még jó, hogy közel volt. A múzeumba érdemes az utunk kezdetén ellátogatni, hogy megismerjük a mezoamerikai civilizációkat. Ha tehetjük nyitásra menjünk, mert a delet elhagyva csordultig telik a múzeum helyi és külföldi turistákkal, és alig lehet megközelíteni, közelebbről szemügyre venni a látnivalókat.
Itt vannak kiállítva az eredeti tárgyak, míg a romterületeken replikák láthatók. Az első teremben megnézhettük az első fotókat a mezoamerikai városokról, hogy milyen állapotban leltek rájuk a régészek. Először a helyi mamutcsontvázakat és ősemberek szokásait mutatták be, de ezen csak úgy átrohantunk. Létezik egy elmélet, hogy míg Észak-Amerikába Grönlandról vándorolva telepedtek le egykoron az őslakosok, addig Mezoamerika területét hajóval közelíthette meghajdan Japán szigeteiről egy csoport. Erre utaló jel lehet, hogy az Észak-Amerikában élő őslakosok testfelépítése és arcszerkezete teljesen más, mint a közép-amerikai lakosoké.
Következtek a szépen tematikusan, térségenként, időrendben civilizációnként berendezett termek.
Ugyan ebédszünetet tartottunk volna, de fél óra alatt az éttermében nem tudtunk volna megebédelni. Így a kávézóban ittam csak egy kólát és ettem egy croissant, mindezt 114 pesoért (ami kb 2.000 Ft). Amíg elfogyasztottuk karcsú ebédünket, a környező fákon mókusok ugráltak és az egyik útitársunknak még sikerült is lecsábítania egyet és megetetni.
Folytattuk múzeumi túránkat, ahol elérkeztünk a majákig. Több sírt is ide hoztak, mint például Pakal király sírját Palenquéről, mivel a turisták nem vigyáztak eléggé a helyszínen a sírra.
A Múzeum szuvenírboltját vétek lett volna kihagyni. Már 2018-ban is itt szereztük be a legszebb replika tárgyakat, illetve meg is vettem a Múzeum albumát, amit amúgy mindenkinek ajánlok, mert ennyi mindent úgysem lehet lefotózni, illetve megjegyezni, ami a tárlatban fellelhető.
Kilépve a múzeumból láttuk, hogy a sastáncosok éppen a produkciójukra készültek. 4 táncos és egy koordinátor mászott fel egy magas oszlopra. A táncosok jól körbe tekerték magukat kötéllel, majd az oszlopról a mélybe vetették magukat. Egyrészt az oszlop körül lefele köröztek, másrészt a saját tengelyük körül is forogtak. Aztán mikor földet értek, mintha mi sem történt volna, szédelgés nélkül fotózkodtak a nézőkkel. Elképesztő élmény volt már ezt 2018-ban El Tajínban is látni. Ha oda nincs is lehetőség elmenni, akkor érdemes Mexikóvárosban megnézni ezt a mutatványt, amiért persze fizetni kell.
