Tollan, illetve a spanyol nyelvromlás következtében már csak Tula városa is mitikus homályba burkolózik. Legendás kézművességük és történeteik még a 18. század során az oly távoli yucatáni maják körében is szájhagyomány útján élt.
7 perces olvasási idő
♪ Ajánlott zenei aláfestéshez kattints ide. ♪
Másfél órányira Mexikóvárostól értünk a rejtélyes Tula városába. Egyre fokozódott bennem a kíváncsiság, mégis mit tartogathat ez a kaktusszal benőtt, árusokkal szegélyezett, természetesen árnyék mentes hely.
A járt útról ne térjünk le, mivel a bozótban a kígyók az áldozatukra leselkednek. Tényleg, a saját két szememmel láttam őket!
Itt is találkoztunk a Teotihucanról ismert hangszerrel, ami a jaguár hangot utánozta. Ez repített minket vissza a toltékok színes aranykorába.
Képzeljük el, hogy a 10. század közepén számos kultúra hanyatlásnak indult a Mexikói fennsíkon, a több évszázadon át tartó aszály miatt. Ezáltal aktív népmozgás indult meg a régióban. Ez időre tehető Teotihuacan hanyatlása is, talán összefüggés is volt a környezeti változás és az elnéptelendés között.
A csicsémke népcsoport, ez idáig csak a Sierra Madre sivatagjában vándorló életmódban élő, gyűjtögető, vadászó népcsoport délnek vette az irányt, élelemben gazdagabb területeket keresve. Olyan eszközeik voltak, amikre akkoriba még nem volt példa Mezoamerikában – íjat és nyilat használtak. Mixcoatl Ce Tecpatl nevű harcias vezetőjükkel az élén meghódították ezeket a hanyatlásnak indult a Texcoco-tó partján fekvő városokat.
Az egyik ilyen meghódított város hercegnőjét aztán feleségül véve született meg Ce Apatl Topiltzin nevű fia, a tolték nép későbbi vezetője.
De kiket nevezünk toltékoknak?
A történet úgy szólt tovább, hogy a nahuatl nyelvcsaládhoz tartozó népcsoportok, csicsémkék és a Teotihuacanról menekültek telepedtek le egy helyre és építettek várost, ez volt Tollan, i.sz. 900 körül.
Van azonban olyan forrás is, amely a toltékokat a nahuatl nyelvcsaládhoz tartozó csoportok, uasztékok és maják olvasztótégelyének tartja, és Tula létezését Teotihuacannal egy időre teszik.
Mindenesetre úgy emlékeznek a toltékokra, mint a népek egyesítőjére.
Minek aztán több népcsoport egyesült, immáron a felnőtt Topiltzin átvette a teotihuacaniaktól Tollaskígyó kultuszát, mi több, saját magát az istennel azonosította. Csicsémkei gyökereiből adódik, hogy forrt a vére a hódítás után és ez nem csillapodott a rá következő generációkban sem. Birodalmuk kiterjedt a Yucatán-félszigetig. A toltékok kézművessége legendás volt. Kiterjedt kereskedelmi hálózatuk révén áruik eljutottak Costa Rica távoli vidékeire.
Elsőként a 10 méter magas piramist láttuk meg, amin hivalkodóan nagy szobrok álltak.
Ez a Quetzalcoatl (ejtsd: Kecálkoátl), magyarul a Tollaskígyó templom. A piramis homlokzatát díszítő mészkőlapokat Tollaskígyó ábrázolás díszíti. A piramis alépítményére vadászó jaguárokat, prérifarkasokat és szíveket marcangoló sasokat véstek, amik a várost uraló harcosokra utalhat.
Égig érő építészetük egyedülálló volt a térségben.
Négykézláb kúszva, mászva gyűrtük magunk alá a piramis szintjeit, melyet magas lépcsőfokok szabdaltak, hogy közelebbről is szemügyre vehessük ezeket az óriási bazalt szobrokat. Ezek a 4-5 méter magas monolit szobrok (melyeket Atlaszoknak is szoktak emlegetni), részletgazdag harci viseletben pompáznak. Szembetűnő a tollas sisakjuk, ami a Tollaskígyó kultuszra utal.
Mellkasuk előtt egyesek pillangót vélnek felfedezni, de én inkább egy sas kifeszített szárnyát látom, ami a harciasság egyik ikonja volt. Díszes övet, és a hátukon pajzsot viselnek. A fülüket a sisakjuk takarja el, ám oldalról jól láthatóak. Ezek a hatalmas szobrok, és a köztük álló növénymintás oszlopok egykoron a Quetzalcoatl templom tetőszerkezetét tartották.
A nagy fotózás közepette megláttam, hogy turisták egy csoportja a szomszédos kisebb piramisra egy ösvényen vezető úton másznak fel. Utánuk eredtem, és megérte felkaptatni arra az építményre is, mivel onnan sokkal jobban át lehet látni ezt a romterületet, az Atlaszokat nagyobb szögből is le tudtam fotózni.
A mexikói Atlaszok, a bolíviai Tiwanaku és a Húsvét szigeteki bazalt szobrok között vannak, akik hasonlóságot vélnek felfedezni.
Tulában elsőként jelentek meg a chacmool (ejtsd: csákmúl) szobrok, amik jellegzetesen a hátukon fekvő, hasukon edényt tartó emberek. Ezekre az áldozati oltárként szolgáló szobrokra vélhetően az áldozatok frissen kivágott, akár dobogó szívét helyezték.
Visszatérve a toltékok történetéhez, i.sz. 1000 körül szánták rá magukat Tula harcosai, hogy az addig kereskedelmi kapcsolatban lévő maja városokat meghódítsák. Magukévá tették Chicén Itzát, ezáltal tolték-maja ikonok jelentek meg az építészetben. A régi istenek helyét, a Tollaskígyó kultusza vette át.
Ez a hódítás maradt fent szájhagyomány útján is.
A legenda szerint Tula ura Topiltzin magát a legendás Tollaskígyóként tüntette fel. Ezzel magára haragította a mágusok és harcosok Tezcatlipoca istenének papi rendjét. Haragjuktól menekülve Topiltzin/Tollaskígyó kelet felé szállt vízre egy kígyókból formált tutajon, de a viszont látás reményét sugallta híveinek. Egyes mesék úgy tartják, hogy nem is hajózott olyan messzire, csak a Yucatán félszigeten levő Chichén Itzáig, ahol kultusza immáron Kukulkán néven élt tovább. A Tollaskígyó mese egy átfogóbb változatáról itt olvashatsz.
I.sz. 1200 körülre mind Tula, mind Chicén Itza hanyatlásnak indult. Tulát egyes felvetések szerint egy újabb hódító nép igázta le, tönkre téve épületeiket, hagyatékát.
Mire az első spanyol térítők megjelenetek a maja és tolték városok helyett már csak romokat találtak.
Felhasznált források: