A múzeumban teljesen átfagytam, ezért epedve vártam a Nap piramissal való újra találkozást. Mielőtt megmásztuk a több, mint 60 méter magas piramist, magunkhoz vettünk egy marék követ, hogy aztán a piramis tetején energetizáljuk.
Az évezredek során napjainkig számos civilizáció népe zarándokolt erre a helyre gyógyítást remélve.
A vágói ülő életforma szépsége, hogy mikor elkezdesz lépcsőzni, úgy érzed, mintha a tüdődet hörögnéd ki, hányinger, hasgörcs és egy szívroham kíséretében. Miután adtam egy kis szőlőcukrot az agyamnak, a mászás elleni tiltakozás feloldott. Eszembe jutott, hogy két éve én már bevetettem a négykézláb mászás művészetét, ami kevésbé megterhelő a fél méteres lépcsőfokok legyűrésében. Feljutva a csúcsra elmaradt a várva várt átszellemült érzés. Turisták hada fotózkodott, a távol-keleti influenszerek talpig sminkben, akár több ruhányi szettben, különböző pózokba vágták magukat, természetesen hivatásos fotóssal az oldalukon. Ennyit a szakrális helyről, amiből árad az energia.
Annak azért örülök, hogy 2018-ban megérintett a Nap piramis, mert idén elkeserítő volt látni ezt a tömeget, akik csak egy fotósorozat erejéig jöttek fel. Aztán még egy kommandós osztag is felmászott, ők azért kicsit jobb kondiban voltak, mint én. Szomorú volt látni, hogy aki tényleg gyógyulni tért erre az elvileg szakrális hely, és felküzdötte magát a közel 70 méteres magasságba, ők is csalódva pillantgattak, hogy honnan vegyenek magukhoz pozitív energiát.
Mindemellett, ha érzünk magunkban elég erőt, érdemes megmászni a Nap piramist, mivel pazar panoráma tárul a szemünk elé, bármerre is nézünk.
Akiknek ez túl nagy kihívás, a Hold piramisra kapaszkodjanak fel, mert a látványért, tényleg megéri! Ehhez az építményhez érve már a turisták megfogyatkoztak, sokan csak a Nap piramishoz mentek fotózkodni, Teotihuacan többi részét egy pillantásra sem méltatták. Az árusok szelíden ajánlgatták portékáikat, számos útitárs egy kis alkudozás után, be is ruházott egy-két szuvenírbe. Lehetett az árusoktól venni nagyon jópofa fújós hangeszközt, aminek olyan a hangja, mint a jaguárnak. Ezt én itthon a macskáim riogatására szoktam használni.
Ha szerencsénk van, dallamos furulya hangját hallgathatjuk a Hold piramison ücsörögve.
Az árusok bemutatják milyen dallamot biztosan nem fogunk tudni otthon kihozni az eszközből, de autentikus hangulatot varázsolnak a nagyvárosi nyüzsgést idéző Nap piramis után.
A Hold piramis mellett a Nap piramis tehető Teotihuacan legkorábbi szakrális épületei közé, amit i. sz. 100 körül építettek, a város fő tengelyének számító Holtak útjával. Vélhetően azért építették ezeket a piramisokat, hogy a nép számára nyilvános szertartások során mindenki jól lássa a rítusokat.
Sok forrás állítja azt, hogy Teotihuacan a mezoamerikai klasszikus kor hatalmas metropolisza volt, szimmetrikus utcákkal, 22 négyzetkilométernyi területével és több százezer lakójával. A város szimmetrikus építése érdekében még a közeli folyót is elterelték, hogy illeszkedjen asakktáblaszerkezetbe.
Ám a prekolumbián civilizációkra a természet közelsége a jellemző. A szimmetriát kerülve inkább a Fibonacci sor elvére emlékeztetően építették városaikat.
Szétszóródva, kisebb városokban, esetleg városállamokban laktak, semmint metropoliszban. Hogy jön akkor össze ez a két ellentétes nézőpont? És válhat-e egy metropolisz igazán spirituális hellyé? Ha a szimmetrikus építészet jellemzi a teotihuacáni népet, akkor miért nem a Hold piramis a nagyobb, ami a Holtak útjának a végpontja?
Mikor a spanyolok megérkezek a 16. század elején az Új Világba, egyből bevetették magukat a felfedezésbe, és elhordtak egy hegynyi törmeléket a teotihuacani piramisokról. Amikor elkezdték megbontani a Nap piramist, az esős évszakban a nagy esőzések során elkezdte elmosni az eső a piramist. Ekkor épült fel a lépcső is, amit máig használnak. Előtte csak kiálló kapaszkodók voltak. A Nap piramisból jelenleg négy szint látható, de a föld alatt még legalább három szint húzódik. Összesen tehát hét szintes piramisok ezek.
A hét, kilenc, tizenegy számok nagyon jellemzőek a prekolumbián mezoamerikai civilizációkra.
Azért is tudunk ilyen keveset erről a teotihuacani népről, mert amikor a spanyolok széttúrták a várost, mindent szétszedtek, és nem jegyezték fel, mit, mennyit és honnan, milyen pozícióban vettek el.
A Holtak útján, perzselő napsütésben, minden lépésünket nyomasztotta a szél által kavart homok forgószél, és a közelből hármasával lőtt mini tűzijáték. Nekem az is a tippem, hogy azért holtak újtának nevezik, mert pokoli a forróság a dél utáni órákban. Bármennyire is kentem magam a naptejjel, pár óra után rákvörösre égtem.
A Holtak útját lépcsőfokok szabdaljak, két oldalt megannyi épület maradvány, templom és palota látható. Ezekben részletgazdag falfaragások, színes falfestmények láthatók.
Viszont kerüljük el, hogy jobb vagy bal oldalt a középső lépcsőket kihagyva folytatjuk utunkat a Tollaskígyó templom felé, mivel a bozótban rengeteg kígyó tanyázhat. 2018-ban mi is ott akartunk menni, hogy kíméljük magunkat még egy kis lépcsőzéstől, de miután találkoztam egy kígyóval, hamar visszamasíroztam a lépcsős arany középútra. Az út két oldalán a hatalmasra nőtt kaktuszok mellett borsfák sorakoznak büszkén .
Tollaskígyó templomával szemben található egy épület, aminek az emeletén étterem található. Térjünk be felfrissülni, akár csak egy hideg ital erejéig, vagy ha megéhezünk együnk egy könnyű előételt, vagy egy azték levest, és közben élvezzük a panorámát a hatalmas ablakokon keresztül. Arra készüljünk fel, hogy útitársainkkal együtt egyösszegben fizessük a számlát, mivel a mexióiaknak komoly problémái vannak a matematikával, és nagy nehézséget jelent nekik külön számolni a fogyasztásokat.
Teotihuacani utunk végén a Citadella maradt csak hátra, ami Quetzalcoatl (ejtsd: Kecálkoátl), magyarul Tollaskígyó templomát rejti magában.
Ezt a piramisnak szánt templomot vélhetően két periódusban építették. A 2.szd.-ban építették magát a Tollaskígyó 7 szintes templomot, a részletgazdag reliefekkel. A második szakaszban 200-450 között lehetett a szándék, hogy a templomot egy nagyobb piramissal burkolják, ami végső soron nem valósult meg teljes egészében.
A templomegyüttesen megörökítették Tollaskígyó egész mítoszát. Tollaskígyó legendájának megismerése elengedhetetlen a mezoamerikai civilizációk megértéséhez.
Napjainkig kérdéses, hogy Teotihuacan vagy Tula volt előbb. Vagy együtt léteztek és melyik nép vette át melyiktől Quetzalcoatl legendáját, ami ezután az egész mezoamerikai civilizációt áthatja. Egyes feltételezések szerint Tula alapítói valójában Teotihuacan egykori lakói voltak, akikhez csatlakoztak a toltékok, felvéve és elterjesztve Tollaskígyó kultuszát.
Felhasznált források: