Kettő körül érkeztünk Monte Albán régészeti lelőhelyére, ami egy domb tetejére épült, és csodás panoráma terült a szemünk elé az Oaxaca-Völgyre. Kicsit spiccesen próbáltunk kikászálódni a kisbuszból, ugyanis egy mezcal manufaktúrában végig kóstoltattak velünk 4 féle 40%-os mezcalt és még vagy 10 féle mezcal likőrt.
10 és fél perces olvasási idő
Volt, aki a tartalmas azték levest ebédelte, de én kipróbáltam a csirkemell levest. Ebben az volt a különleges, hogy avokádót, aszalt paprikát, paradicsomot, hagymát lehetett hozzá adni (ez 90 peso volt, ami kb 1.300 Ft). A számla személyenkénti külön fizetése persze megint hatalmas probléma volt, mivel a helyiek igen gyengék voltak matekból, így igazából a fizetés tovább tartott, mint az ebéd. De tényleg! Így, hogy sikeresen elcsaptuk az időt, már csak igen kevés időnk maradt a hely körbe járására.
A zapotékok i.e. 1150-850 között kapcsolatban lehettek a veracruzi olmékokkal ezen a területen a San José-fázisban, amikor még igen egyszerű társadalomban éltek. Egyes feltételezések szerint, mikor az olmék civilizáció hanyatlásnak indult, i.e. 400 körül a zapoték volt az egyik olyan nép amelyik bekebelezte társadalmukat. Akár a művészetükben, akár a matematikai, csillagászati és az írás tudományukban fellelhető az olmék hatás, minden valószínűséggel tőlük vették át ezen ismereteket. A zapoték volt az első mezoamerikai civilizáció, amely valóban írt, túllépve az olmék elődjük kezdetleges ábrázolás módján.
Az olmék civilizációról ide kattintva olvashatsz!
Monte Albán az Oaxaca Völgyben egy kb. 500 méter magas dombra épült. I.e. 600 körülire tehetők a legkorábbi épületmaradványok, ekkor még az olmék hatáskörbe tartozhatott a város. Stratégiailag fontos helyen épült Monte Albán.
A város építési fázisait több szakaszra szokták osztani, a társadalmuk fejlődését figyelembe véve, megfigyelhető az erős építészeti és művészeti fejlődés a posztklasszikus korig.
Az I. szakaszban az 500 m magasan fekvő dombtetőt egyenletessé tették, hatalmas tereket alakítottak ki, ami ekkor rituális és politikai központ volt. Monte Albán a zapotékok vallási és tudományos központja volt. A város struktúrájára és építészeti stílusára jellemző, hogy kerül bármi fajta szimmetriát, helyette a Fibonacci sorra emlékeztető elrendezés szerint épült a város.
Azért is lehet, hogy ennyire ellenezték a szimmetriát, mivel csillagászati ismeretekkel rendelkeztek, és mivel az égbolton sem fedeztek fel szimmetriát, így a városaikban sem akarták viszont látni. A természet harmóniáját megtartva meleg színű építőköveket használtak az építményekhez, amik a domborzat adta hullámokat követték.
A bejárattól balra indultunk el, egy hatalmas banyánfa (Ficus benghalensis) árnyékában váratlanul magyar szó ütötte meg a fülünket. Összefutottunk egy 40 fős másik magyar csoporttal, természetesen jó honfitársakhoz híven csak az egyik készségesebb utas köszönt ránk, a többi elsunnyogott. Mint kiderült, kaptak két órát az idegenvezetőjüktől, hogy fedezzék fel önállóan ezt a helyet, ő addig megvárta őket a buszban. Aztán még egy pár ember hozzánk csapódott, mikor látták, hogy felkészült versenyzők vagyunk – elvégre tanulmányúton voltunk, és minket kérdezgettek, hogy melyik építmény micsoda, és mit is kéne megnézni.
Az óriásira nőtt fát magunk mögött hagyva balkézre egy labdajáték teret láthattunk. Itt feltehetően kaucsuk labdával játszhattak, foci jelleggel láb helyett a csípőjükkel passzolva a labdát minimális védő felszerelésben. A cél az volt, hogy a kaucsuk labdát a falra erősített kőkarikán átdobják.
Ám ezt a hagyományt már nem ápolták az aztékok, mikor a spanyol hódítók az Újvilágba érkeztek. Így erre vizuális emlék nem maradt fent, és én nem is hiszem, hogy ez lehetséges volt, hiszen egy ilyen nehéz labdától hamar eltörik a csípő, főleg a kis termetű őslakosok testfelépítése miatt. Mindenesetre ami biztos, hogy ezek szakrális események lehettek, és a vesztesek életét az isteneknek ajánlották fel. Ezeket a labdajáték tereket az összes mezoamerikai lelőhelyen megtaláltuk.
Utunkat folytattuk, lemásztunk a lépcsősoron a főtérre, ahol hajdan a zapoték és misték nép gyűlhetett össze egy-egy vallási ünnepélyen. A város lépcsőzetes piramis talud-tablero épületszerkezete hasonlított ahhoz, mint amit Teotihuacánon láttunk. A két város ugyanabban korszakban virágzott. A Teoithuacannal folytatott kereskedelmi kapcsolat a faragott reliefen volt tetten érhető, ugyanis egyes jelenetekben teotihuacáni kereskedőket is megörökítettek.
A II. szakaszban épült a J épület, a nyílhegyformájú obszervatórium. Csillagászati megfigyeléseket végeztek rajta. Nyomon követhető volt róla a Kapella csillag mozgása.
A csillagvizsgáló falára különböző ábrákat véstek, ami az építmény folyósórendszerein belül is folytatódik. Folyamatosan tárják fel ezeket az építményeket, de a turisták sajnos nem mehetnek be. Embereket, térképeket ábrázolhatnak ezek a motívumok. Figyeljük meg jól ezeket az ábrákat, próbáljuk meg mi kitalálni, miket ábrázolnak, nagyon varázslatos időtöltés! A délutáni órák súrló fényében szépen kiemelkednek, jól láthatóak ezek az ábrák. A csillagászatot a maják vélhetően a zapotékoktól vették át.
Felmásztunk a központi építményre is, gyönyörű panoráma lett a jutalmunk. Mind az Oaxaca Völgyre ráláttunk a környező Vízválasztó hegyekkel, mind Monte Albán régészeti területe is lábaink alatt terült el. Mivel eléggé fújt a szél, ezért a turisták hangját nem lehetett hallani, és el tudtunk merülni Monte Albán hangulatos kis városában. A fejünk fölött sasok köröztek, vadásztak a hegyoldalban megbúvó zsákmányokra.
I.e. 700-300 között építhették a táncosok templomát, ahol 140 különös mozgást végző alakot láthattunk.
A táncosok képein írásjelek jelennek meg, amit máig nem sikerült megfejteni. Amíg ezeket nem fejtik meg, addig több teória is terjeng ezekről a táncosokról. Egyesek a taichi mozdulatsorait vélik felismerni ezeken az ábrázolásokon – ez utalhat a távol-keleti mezoamerikai ősi elméletre.
Átmentünk a város másik szegletébe, ahol egy gyógyító erővel bíró szentély lehetett, ám az is le volt zárva. Azért én jól megfogdostam az építmény köveit, hátha elmúlnak az étel allergiáim. Egyelőre sajnos nem érzem, hogy bármi hatása volt, bár a Covid-19 vírust nem kaptam el!
Miután a zapotékok elhagyták Monte Albánt, Zaachilába helyezték át központjukat. A mistékek foglalták el az elhagyott várost, és vették át a zapoték kultúrát a társadalmukba olvasztva azt. I.sz. 800 körül indult hanyatlásnak Monte Albán. Ekkor Mitla vette át a térség vezető szerepét, zapoték és misték jegyeket ötvözve az építészetben és művészetben.
1932-ben Alfonso Caso mexikói régész 170 földalatti sírt tárt fel.
A népesség szigorú hierarchia szerint élt elkülönülő társadalmi osztályokban. Az előkelők föld alatti sírokba temetkeztek. Ezeket a sírokat jelenleg nem lehet látogatni, de a szakirodalom szerint hosszan vezettek le ezek a lépcsők, a folyosók falain színes falfestménnyel mitológiai és vallási jelenetekkel: Tollaskígyó, jaguáristen, Tlaloc/Chac, Cocijót, Xipe. Síron túli életbe kísérő fogadalmi tárgyak széles skáláját találták meg ezekben a sírokban.
Aranyérme, edények, urnák (nem a hamvaknak vagy szerveknek). Misték uralom alatt az áldozati tárgyak felett még emberáldozatok is megjelentek. A nemesek rabszolgája vagy kutyája tetemét megtalálták, ezek azért lehettek itt, hogy a túlvilágon is urukat szolgálják. Mind közül felbecsülhetetlen eszmei értékkel bír a hetes számú sír, ahonnan 4 kg aranytárgy került elő: melldísz, gyűrű, nyaklánc, orr és füldísz, ajak pöcök, miniatűr díszes maszkok. Emellett borostyán, kristály, jáde, korallgyöngyszemet is találtak.
Ez ékes bizonyítéka, hogy a misték egy igazán fejlett civilizáció volt, hiszen ilyen finommotoros mozgást igénylő ékszerek készítése igazán különleges. Ez azért olyan értékes emlék, mivel a spanyol invázió során amit megtaláltak aranyat, azt beolvasztották, a drágaköveket pedig újra felhasználták a bitorló spanyolok. Oaxaca de Juárez város Santo Domingo templomának múzeumában néztük meg a feltárt sírok ékszereit, füstölőit és más ereklyéit!
Ha szemfülesek vagyunk, és nagyon megnézzük a helyi idősebb bácsikat, felbátorodva odajönnek, és egyedi portékát árulnak a zsebükből. Ők persze azzal fognak minket kábítani, hogy ezeket a jelenlegi ásatásokról szerezték be. Ha ezt nem is hisszük el, érdemes egy pillantást vetni ezekre a tárgyakra, mert tényleg van náluk egy két érdekesebb darab, amit sehol máshol nem lehetett látni, megvenni. Még két éve mi is hosszú alkudozás után vettünk egy különleges kukorica és tök formájú szobrocskát, amibe kukorica magokat rejtettek, így csörgött, mikor ráztuk, a termékenységet szimbolizálva. A szobor oldalára pedig autentikus mezoamerikai jeleneteket véstek.
A szobatársam állandó csacsogása mellett nem igazán tudtam élvezni a hely erejét. Kifele menet lemaradtam a többiektől, hogy kicsit egyedül lehessek a szellővel és az építményekkel, amikből áradt a pozitív energia. A szél annyira felélénkült, hogy a fákkal benőtt helyen lehetett hallani a fák több évezredes zenéjét, amit a levelek meséltek.
Végülis negyed hatra ért oda mindenki a kisbuszunkhoz. Az esti órákban meglátogattuk Oaxaca de Juárez városát.
Egy következő cikkben erről, a mai mexikói karneváli mesés Oaxaca városról olvashatsz!
Felhasznált források: